Kreatív.hu A biztonságos SUP-használat bemutatása a mű célja, amit a vízimentőkkel raktak össze. Valószínűleg kevesen tudták Szabó Győző színművészről, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) mentőmellény-nagykövete. Márpedig az, és ebben a minőségében hozzájárult egy tájékoztató kisfilm elkészítéséhez. A VMSZ filmjében a SUP-deszkázás veszélyeire és a SUP-használók hasznos okosságaira hívták fel a figyelmet. A VMSZ kiemeli, „egy…
Hosszú kihagyás után Kisorosziban SUPoltam, egy RACE-t vittem magammal, nagyon élveztem. Kellemes volt a víz, gyönyörű a panoráma, szép az idő. Csaba Péter
Szabadidősport-Magyarország (MTI) – Elindult a nevezés a balatoni nyár legnagyobb vízi futamára, a Hervis Balaton-átevezésre. Az első 800 jelentkező extra kedvezményt kap. A július 15-i esemény hivatalos oldalán, a balatonatevezes.hu-n szerdán reggel 9 órakor megnyílt a nevezési felület, amelyen mostantól bárki hivatalos résztvevőjévé válhat az ország egyik legnépszerűbb szabadidős vízisporteseményének. “A résztvevők számát illetően az…
(MTI) – Ötven ország több mint 500 versenyzője rajtol a vasárnapig tartó balatonfüredi SUP-világbajnokságon, amelyre a szervezők több ezer szurkolót várnak. A magyar színeket 16 versenyző képviseli a vasárnapig tartó viadalon, közülük a Hasulyó-testvéreknek több számban is lehet esélye a győzelemre. Brunó és Dániel évek óta a világ legjobb SUP-versenyzői közé tartozik, mindketten nyertek már…
Vitorlázáshoz kapcsolódó, eddig otthon őrzött régi dokumentumokat és fotókat várnak az 53. Kékszalag Nagydíj idején a Veszprém Megyei Levéltár munkatársai Balatonfüreden. Július 21-én az Anna Grand Hotelben, a július 22-én rajtoló Kékszalag verseny alatt pedig a Vitorlás téren lévő gyűjtőpontokban várják a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának munkatársai a vitorlázáshoz kötődő emlékeket: naplókat, leveleket,…
Balatoni programlehetőség A létesítményben beltéri és szabadtéri kiállítás várja a látogatókat. Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a keddi átadóünnepségen elmondta, hogy a Lóczy-barlang látogatóközpont 273 millió forintból valósult meg annak a 402 millió forintos beruházásnak legjelentősebb elemeként, amelynek keretében fejlesztették a Hegyestű geológiai bemutatóhelyet, a salföldi majort és a Tapolcai Tavasbarlangot is. …
Itt a nyár, sokan töltik a szabadságukat víz mellett. Ha készül, van SUPos képetek, küldjétek el, feltesszük a weboldalra és a Facebook SUPLINE oldalunkra is. Köszönjük a képeket a SEBE családnak!
Sport-Balaton A tervek szerint augusztus 28-án, szombaton megtartják a X. Balaton-átevezést Fonyód és Badacsony között. Hidvégi József (Fidesz), Fonyód polgármestere sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, amely az elmúlt években szervezte a fonyódi eseményt, a versenyt ezúttal most szombaton bonyolítja le új útvonalon, Zamárdi és Tihany között. Hidvégi József kiemelte, tavaly már mintegy 1200…
Gazdaság-mezőgazdaság-állatvédelem – A vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot; etetésük ráadásul tömegesen sodorja veszélybe és betegíti meg az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek – hívta fel a figyelmet hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), és arra kérte a víz mellett sétálókat, strandolókat, kirándulókat…
Sport-Magyarország (MTI) – Rekordszámú, több mint 3000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő szombati Red Bull Balaton-átevezésre, melyet ezúttal Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalon rendeznek meg. Idén új helyszínről, a zamárdi szabadstrandról indulnak a résztvevők, akik 8 kilométer megtétele után ugyanoda térnek vissza. A távot kajakban, kenuban, sárkányhajón vagy SUP-on is le lehet evezni. “Bár…
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.